A hónap alkotása

Milu: Magánmitológia, nézőpontváltás

ART 9000

Nyomtatás
Alakuló gyűlés

Történelmi pillanat: megalakul az ART9000 Győrben
Egyesületünk 2006 novemberében mutatkozott be a győri Megyeháza aulájában rendezett első közös kiállításunkon.

Célunk a vizuális kultúra népszerűsítése. Tanárként elsősorban növendékeink körében, művészként azonban szélesebb érdeklődésre számítva szeretnénk megmutatni az alkotás, az együtt dolgozás örömét.

A vizuális nevelés és autonóm önkifejezés napi élmény a számunkra. Ezért természetes az is, hogy a kiállításokon való megjelenéseken túl, nyári táborokat, workshopokat, múzeumpadagógiai programokat, jótékonysági akciókat is szervezünk. Működésünk elsősorban Győr-Moson-Sopron megyéhez köthető - erre uta a nevünkben szereplő 9000, a megye irányítószáma.

Az ART 9000 tagjai:
Dubi Árpád - Révai Miklós Gimnázium
Joó István - Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola
Kostelec Éva - Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont
Kutasi Károly-Móra Ferenc Általános Iskola
Lappints Csaba - Petőfi Sándor ÁMK, Ménfőcsanak
Milu Milanovich Ildikó - Tánc-és Képzőművészeti Iskola
Peresztegi Erika - Szabadhegyi  Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános és Középiskola
Priskinné Tuller Marianna -Kunsziget
Szilágyi Jéger Teréz - Csorna
Tanai Guzorán Anna - Kovács Margit ÁMK, Péterffy Sándor Evangélikus Oktatási Központ
Vitáris József - Gárdonyi Géza Általános Iskola
Az ART 9000 elnöke:
Gasparek Ildikó - Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola

Kiállítás

                                                                                                                        Látható idézetek
                                                                                                            Tavaszi tárlat a Múzeumházban
                                                                                                                                 9022 Győr
                                                                                                                           Bécsi kapu tér 4.
                                                                                                      Látogatható: 2018. 04.10.-2018. 06.08.-ig